A paprika ezerszínű világa

Nem is olyan régen, de még a nagy utazgatások, és a népszerű internetes és televíziós főzős műsorok előtti korszakban a magyar piacok jól ismert képéhez hozzátartoztak a hegyekben álló lecsópaprika és almapaprika rakások. A szorgos háziasszonyok szatyor-, sőt zsák-számra vásárolták ősszel a konyhai feldolgozásra, savanyításra, eltevésre szánt szezonális zöldségeket, köztük az említett paprika fajtákat is. Itt-ott méregerős cseresznyepaprikát is lehetett látni, sőt a jobb piacokon, elég korlátozott mennyiségben bár, de piros paradicsompaprikát és kápiát is árusítottak. Ezzel nagyjából a végére is értünk az egykor népszerű paprikafajták felsorolásának.

Azóta azonban sokat változott az életünk. És alaposan megváltoztak a vásárlói szokások és igények is. A magyar emberek előtt kinyílt a világ. Már nemcsak az egzotikus tengerparti sütkérezés és a síparadicsomok sportos- bulis világa csábítja honfitársainkat külhoni üdülésekre, hanem a távoli országok és földrészek gasztronómiája is ellenállhatatlan vonzerővel hat ránk.

Bizonyára sokan vannak hozzám hasonlóan olyanok, akik egy idegen városban járva nemcsak a kötelezően kipipálandó kulturális sajátosságokra kíváncsiak, hanem a város piacát sem szívesen hagynák ki a programjukból. Én mindenesetre némi hiányérzettel utazom tovább, ha a helyi piacot valami miatt mégsem látogathattam meg.

Ezeken az ismeretlen piacokon órákig tudok bámészkodni. Minden érdekel, amit ott látok: a nézelődők, a vásárolgató emberek, vagy épp az olcsó pecsenyesütők előtt falatozók és italozók.

De az igazi élményt mégis a piacokon kapható áruk pazar választéka jelenti számomra. Mesébe illő az az árubőség, amit egy-egy nagyváros piacain felvonultatnak az árusok. Részletes felsorolásukra nem mernék vállalkozni, egyrészt azért, mert ez teljesen lehetetlen feladat lenne, másfelől pedig azért sem, mert a helyi specialitások egy része teljesen ismeretlen számomra. Egy hozzám közel álló termékkört mégis kiragadnék az elképesztő kínálatból, és nagyon egyoldalúan, kizárólag a színek nézőpontjából szeretném azt kicsit alaposabban megvilágítani.

Ez a számomra oly kedves téma nem más, mint a PAPRIKA. Az a megunhatatlan zöldségünk, amelyre méltán vagyunk büszkék, mi magyarok, és amelynek több ízletes és különleges fajtáját magam is termesztem és árusítom kész terményként és ültetni való palántaként is.

Mediterrán vidékek piacain teljesen megszokott látvány, de már itthon is egyre kevesebben lepődnek meg azon, ha a piacokon korábban teljesen elképzelhetetlen színű paprikákat látnak. Hol van már az, amikor még csak sárga (hivatalosan fehér), zöld és piros színű paprikákat termesztettünk és vásárolhattunk?

Szinte nincs is a színskálának olyan árnyalata, amelyik ne mosolyogna ránk valamilyen csodálatosan szép paprikáról. Beszéltem már a teljesen hétköznapi töltenivaló paprikáról, amelyet fehér paprikaként szoktunk emlegetni. (Érdekes módon egyesek ezt a típust zöldpaprikának nevezik.) Valójában nem fehér, de nem is zöld, hanem világos-sárga paprikáról van szó. Igaz, hogy vannak köztük nagyon világos fajták is, már majdnem fehérek, de olyanok is, amelyek sokkal sötétebbek, valóban sárgák.

A fehér vagy sárga paprikák testvére a halványzöld paprika. Felhasználás szempontjából szinte semmiben sem különbözik a társaitól, de üdítő színfoltja lehet a kereskedők pultjának. Egyesek ropogósabbnak, ízletesebbnek, üdébbnek tartják ezt a színárnyalatú paprikát a hagyományos sárgás-fehér változatnál.

Vannak valóban fehér színű paprikák is. Hófehér, elefántcsont színű, gyöngyházfényű paprikák. Annyira fehérek, hogy első látásra nem is akarjuk elhinni, hogy igazi paprikáról van szó. Inkább műanyag dísztárgynak, valami paprikára megtévesztésig hasonló utánzatnak gondolnánk.

Ha már a hófehér paprikát említettem, következzen rögtön utána a másik véglet: a fekete. Nem a sötét árnyalatú, már-már feketének tűnő paprikákra gondolok, amelyek valójában teljesen más színűek, hanem a valóban feketékre. Az egyik legkülönösebb színű paprika koromfekete színű. Ében-feketének is nevezhetjük. Színe kissé morbiddá teszi a megjelenését, de valójában egy nagyon finom és különleges paprikáról van szó.


Szinte minden járókelő megcsodálja a piaci árusító helyünkön az ibolya-lila színű kaliforniai paprikákat is. Ragyogó, tökéletes formájú kaliforniai paprikáról van szó. Különlegessége ennek a gyönyörű paprikának, hogy bár kívül ragyogó lila árnyalatú, belül halványzöld. A lila pigmenteket csak a külső bőrréteg sejtjei tartalmazzák. Beérve sötét-pirosba vált a színe, éppúgy, mint a fekete paprikáé is.

A barna színű paprikák láttán már szinte senki sem lepődik meg. A méregerős fajták közül elég sok viseli ezt az érdekes színt. Mintha csak figyelmeztetni akarnának:
“Jól gondold meg, barátom, mielőtt belém harapsz!”

Biológiailag érett állapotban a legtöbb paprikafajta színe vörös vagy sárga. Nem létezik olyan árnyalata ennek a két őszi színnek, amiben ne pompázhatnának ennek a vitaminokkal teli zöldségünknek a különböző fajtákhoz tartozó bogyói. A piros és vörös minden változata: bíbor, skarlát és karmazsinvörös, tűz- és meggy- piros; a sárga szemet gyönyörködtető változatossága: a sápadt viaszsárgától a mustár-, kanári-, citrom- sárgán keresztül az arany- és narancs-sárgáig, nem képzelhetünk el olyan színárnyalatot, amit valamilyen érett paprikabogyón ne találhatnánk meg.

De itt is akad kivétel. Nem minden érett paprika sárga vagy piros. Olyan paprika különlegesség is akad, amelyik érett állapotában ugyanolyan sötétzöld marad, mint amilyen korábban, még a biológiai érettsége előtt volt. A színe semmit sem változik, viszont az íze annál inkább. Ám a markáns zöldpaprika íz helyett kellemes, édeskés, érett kaliforniai paprika ízt fogunk érezni, ha megkóstoljuk.

Ha csak kicsit is jártasabb lennék a színek csodálatos világában, biztosan sokkal érzékletesebben tudnám leírni a paprikák káprázatos színvilágát. De mivel nem festőművész vagyok, hanem kertész, a legtöbb, amit tehetek, hogy felhívom olvasóim figyelmét erre a színpompás zöldségünkre, a paprikára.

Járjanak nyitott szemmel a piacokon, ahogyan én is teszem. Bátran próbálják ki ezeket az olykor meghökkentő színű csodálatos zöldségeket, vagy, ha kedvet kaptak hozzá, próbálkozzanak akár a termesztésükkel is. Sokkal egyszerűbb, mint gondolnák. Nekünk jókora tapasztalatunk van már ezen a téren, és ezt bárkivel szívesen megosztjuk. Forduljanak bizalommal hozzánk, és keressék a színes paprikáinkat és paprika palánta kínálatunkat a kertészetünkben és a piacokon, amelyeken rendszeresen árusítunk.

Ne feledjék:
Mi csak a palántákhoz értünk, de azokhoz nagyon!